Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az agresszió valóban agresszió?

2008.09.11
2008-06-09
Az agresszió valóban agresszió?
 
Minden helyzet, minden gondolat, minden megélt pillanat hozhat agressziót. Megszülheti bennem a pillanatot, mely felborít. Mert érzelmileg borít fel.
Az agresszió, egy természetes dolog. Egy érzés, egy érzés és egy spontán cselekedet összekapcsolása.
Nekem is volt gyerekkorom, és voltam agresszív is. Ma is van bennem agresszió. Természetes. Agresszió nélkül nem lehet élni. A kérdés az agresszió mértéke.
A felhalmozódás mértéke. Mert az már meghatározó lesz.
Ha van bennem agresszió, de azt kiengedem. Megtanulom, hogy miképp „tehetem” ki, akkor belül nem fog felgyülemleni. Akkor az egy természetes szinten marad, ami szükséges.
 
Ha bizonyos dolgokat nem mondok ki, nem engedem a felszínre a vágyaimat, elnyomom magamban a személyiségemet, akkor agresszió marad bennem. És ez szépen lassan, vagy épp gyorsan, gyűlik. Belül!
Egy idegig el tudom takarni.
Egy ideig mindent el tudok takarni.
Egy idő múlva azonban minden a felszínre tör. Kifakad, mint egy forrás. Megmutatkozik, és akkor az elfojtott agresszióm csak viszont agressziót válthat ki.
 
Van, akin eleve látszik, hogy az agresszióját kívánja levezetni az adott helyzeten, emberen. Ez a „kellemesebbik” találkozás. Van, akin azonban nem látszik. Csak feltör belőle, mint a vulkánból a láva. Megégetve mindent önmaga körül.
Pedig a legkevésbé téged, engem kíván megégetni. Egyszerűen csak azzal teszi meg, aki a leginkább közel áll hozzá. Mert az talán megérti a fájdalmát, félelmét, vágyakozását, haragját, agresszióját. Mert az az  valaki, akinél leginkább "önmagát meri játszani" nap-nap után. Itt, ezért kipakol...
 
A helyzet az, hogy a megoldás bennem van. Bennem, az agresszorban. A „ki”támadó-ban. Csak ezt nehéz meglátni, megérteni, megérezni.
A megoldás kulcsát az őszinteség adja. A megnyilvánulás. Az, ha felvállalom, hogy van bennem agresszió, melyet nem tudok feldolgozni, kimondani, megélni.
 
Igen ám, de ha ezt kimondom, megélem, akkor attól félek, hogy a legkedvesebb valaki fog ebbe belehalni, mert hisz azért nem élik meg a körülöttem élők az agressziójukat, mert az biztos elpusztít minden élőlényt a környezetében.
Pedig nem!
 

Ha elmondom neked, hogy EZ van. Számolj ezzel, akkor nekem(„letámadottnak”) is van esélyem gyorsabban átkapcsolni, és megérteni, hogy nem pusztán rám szeretnél rontani, és nem elpusztítani vágysz...

 

De ez már bensőséges kapcsolatot jelent. Ez már megértést ,elfogadást, szeretetet jelent. Ha ide elmersz jutni, akkor a megoldásod megérkezik. Mert akkor mersz majd megtenni mást is. Agresszívnek is mersz majd mutatkozni…és akkor rájössz, hogy az agressziót nem elnyomni kell…de nem is biztos, hogy a felszínre törő agresszió olyan, mint amilyennek képzelted.
Én bár mérleg vagyok és kiegyensúlyozok, de nálam is keltettek már olyan hullámokat, melyek az agresszió azonnali felszínre törését okozták. De tudom, hogy ez nem az én agresszióm volt. Csak érzelmileg érintettként könnyedén átveszem mások érzéseit. Nekem ott, akkor azt kellet megtanulnom. És azt, hogy mindenkinek van saját felelőssége, és döntése, és ezt nem lehet befolyásolni, csak elfogadni.
 
 
Amikor nálam jártál, akkor ki kívántál váltani belőlem valami fajta érzelmet. Legalább is én így érzem, hogy ez volt a cél. Ha már mást nem, akkor legalább agressziót. Pedig erre vágyom a legkevésbé. Szeretetre vágyom.
Unalmas szeretetre vágyom.
Erről beszélek már régóta neked.
U-NAL-MAS szeretetre.
 
Máshol színezhetünk, kerekíthetünk, dominálhatunk.
De a szeretet legyen standard, alap, fix, állandó.
Erre vágyom!
Ezért vagyok.
Ezt tanítom és ezt tanulom.
 
Az agresszió nagy hullámokból áll. Egy bazi felindulás, és egy bazi kibékülésből. Amit egy másik felindulás követ.
Ebben nem vagyok hajlandó belemenni!
 
Olyan sok hullámot ismerek, mely számunkra kellemes és színes perceket szülhet, inkább azt használjuk életünk színezésére.

Az agressziót meg engedjük kijönni és engedjük útjára, fusson tova!

2008-09-12 Zv': Tudod sokan belátják, vagy talán mindenki belátja...ezt nem tom'. De bazira kevesen csinálják így. Igazából egy kezemen meg tudom számolni, hogy mennyien....ahogy kisbarátom mondotta volt: "egy újjamon meg tudom számolni":)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szerintem

(DJH, 2009.09.29 02:24)

igen... Csak máshogy...
Elképzeljük, hogy mondjuk gömb alakban jön, de fentről kockában 'adják'... és egyszerűen nem vesszük észre, hogy ott az orrunk előtt
De biztosan én sem tudom... :D

Hát senki nem tudja...biztosan nem :D

(Csab, 2009.09.28 17:02)

Remélem, hogy sokan vágyják az unalmas szeretetet, igen! Csak, amikor benne vannak, akkor rájönnek ,hogy mást szeretnének...és kezdődik minden előröl! Ennyi! De ez a természetes! Hisz benne voltam én is, tudom:P

Részemről a folyamatosan átformálódód és állandó változásban hiszek!
Önmagamban és a dolgokban egyaránt! A többi már maszlag :D
Szerintem a szeretet meg igen is unalmas...
...tud lenni! (Én persze mérhetetlenül élvezem!) :))

Miért nem találják meg egymást???
:)))
Biztos ugynazt akarják??? :P

hát nem tudom

(DJH, 2009.09.27 14:10)

kinek van igaza... Te, ZártVödör, én és még sokan mások az 'unalmas' szeretet-et vágyjuk... De nem egyet, nem kettőt ismerek, akiknek totál más az igényük... Nem tudom, ez korfüggő kérdés-e, vagy genetika vagy hogy ki milyen korán csöppent unalmas szeretetbe, vagy igy született... Amit nem értek, az az, hogy miért nem találják meg egymást a mai világban azok, akik ugyanazt vágyják?
(Szerintem egyébként a szeretet nem unalmas, ahogy a vizen ringatózni sem az...)

Milyen igazad vad

(ZártVödör, 2008.09.11 22:58)

Hát....na igen. Erre mondom Csabika, hogy jól szóltál -de rossz volt hallgatni. Igen, jól megfogalmaztad. UNALMAS SZERETET. Nem hullám, nem játék, semmi de semmi más csak egy olyan unalmas szeretet, amibe jó belesimulni, és feküdni benne nyugodtan, mint egy gumimatracon a vízen ringatózva. Nyugodtan ma, holnap, és holnapután is.
Igen....mert ami nem ez...az már fárasztó.