Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Család és sok más

2008.07.31
A Család és sok más…
 
Azt hiszi a gyerekem, hogy Az a Család, amit mutatok neki. Hát sajnos ez az!
Olyan mintákat tanítok meg neki, ami a Család fogalmával lesz egyenlő számára.
Pedig a család két felnőtt(!), boldog, szeretetteljes, szerelmes férfiből és nőből áll. Hozzáadott értékként a gyerekekkel.
A mai család ritkán tartalmaz felnőttet. Ha jelen is van, akkor is a tudatossága el van nyomva, vagy rá van hagyva minden olyan felelősség, mely elnyomja őt, mint egyéniséget.
 
Milyen családod van? Milyen családot szeretnél magadnak?
 
Alap probléma, hogy a hozott mintát tekintjük Családnak. Nem is gondoljuk végig, hogy mit szeretnénk. Azt, hogy mit kaptunk. Mit szeretnénk másképp. Pedig ha ezt megtennénk, akkor előnyünk lenne. Bazi előnyünk…
 
Aztán ott van, az, hogy én, mint egyén nem vagyok egy biztos alapokon álló egyéniség.
Kb. úgy fogalmaznám meg, hogy azt sem tudom, hogy mit akarok.
Vigyázz! Könnyedén elhitetem magammal…és veled, hogy már tisztában vagyok magammal, és tudom, hogy mit akarok. De néha elég megkaparni a felszínemet.
 
Majd itt van az a probléma, hogy szerintem Projekt szerűen élünk. Ha megvan a suli, akkor jöhet a szerelem, és jöhet a házasság, majd a gyerek, és a családi ház, illetve a yacht…és ecCer vége lesz a projekteknek. És ott állok. Melletted. Akiről azt sem tudom, hogy ki vagy. És magamról szintén semmit nem tudok. És ott állok… mint egy szamár.
Ha nem így tennék, hanem engedném az életemet önmaga verziójában lefutni, akkor lehet tök más lesz, mint mások megszokott és „sikeres” élete, de lehet nekem az úgy jó, úgy sikeres, úgy boldog.
 
…és folytatom. Ott a tudatosság hiányának feladata.
…és ott a felelősség vállalás hiányának kérdése.
…majd ott az elkötelezettség teljes hiánya.
 
Folytathatom?
 
Van megoldás.
Nem az én megoldásom!
A TE megoldásod…ott van…legbelül.
Csak felszínre kell hozni, mert elcseszheted az egész életedet.
Boldog lehetnél, de te nem biztos, hogy hajlandó vagy tenni érte.
Sikeres lehetnél, de te nem érzel elég indíttatást.
Kiteljesedhetnél, de te azt mondod, hogy a körülményeid rabja vagy.
De te vagy a körülmény maga!
 
Kapcsolathoz?
Hát kb…
A gondolat ereje
A tisztelet ereje
Adni tudás ereje
A barátság ereje
Az érintés ereje
A szabadon hagyni ereje
A szavak ereje
Az elkötelezettség ereje
A szenvedély ereje
A bizalom ereje
 
Ez itt megoldás lehet!
Folytassam? Folytatod?

2008-05-29

...................................................................................

Hárs László: Milyenek a Napgypapák?

 
Unokák szavaival
így szól a nagyapa-dal,
dédelgetve dúdolgatja,
ki szívében fiatal:
 
Mint a termő, gazdag ág,
olyanok a nagyapák,
karjukon, mint bimbók ülnek
gyerekek és unokák.
 
Mint a kerek friss cipók,
olyanok a nagyapók,
ízesek is, melegek is,
bár nem boltban kaphatók.
 
Mint az ágy lágy paplana,
olyan minden nagyapa,
betakargat, elaltatgat,
vigyáz reád éjszaka.
 
Mint sötét ég, oly borús
néha a mord nagyatyus,
ámde gyorsan ki is derül,
mint a fényes július.
 
Mint a lombos almafák,
olyanok a nagyapák,
gyümölcsük az unokáknak
érlelik egy élten át.
 
Így zümmög és így rivall
unokák szavaival,
otthon és az óvodában
így zeng a nagyapa-dal.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.