Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A zenéről, táncról és az énekről

2008.04.17
A belső nyugalmam alapjai. A hangulat, a pillanat megtestesítője.
Létrehozza bennem a pillanatot. Megalkotja a hangulatot.
 
Amikor zenét hallgatok, valahogy úgy átfolyik rajtam, hogy minden részemet átalakítja. A gyors és lassú ritmusok egyaránt. Olyan, mint amikor valami késztetést érzel, hogy tegyél valamit. Nem tudod mi az, csak tenned kell, érzed.
Ahogy hallom a zongora, a hegedű, a dob, a gitár hangajit. Külön, és együtt. Minden megvan. Valami csodás ébredés.
Amikor a szakszofon és az ének bekúsznak a fülembe, és elérik az érző idegeket. Amikor meglátom a táncot valakiben. Ahogy úszik a levegőben. Amikor látom, hogy nincs itt.
Nincs, bizony. Sem itt, sem ott. Mindenhol van. Körbevesz. Ott van minden mozdulatban, minden hangban.
Ezért olyan nagyszerűek a cigányok, amikor játszanak. Mert nem azonosulnak. Nem a technikával foglalkoznak. Minden rendelkezésükre áll. Nincs gondolat, ami elrontaná a pillanatot.
Van egy kedvenc filmem. Az utolsó szamuráj. Csodák csodája épp most megy a Pro7 adón. Megtaláltam, és miközben írok, rá-rá nézek a sokszor látott kockákra.
Ebben a filmben mondják a főhősnek, miközben vívni próbál tanulni: “Túl sok gondolat”. Ne akarjon vívni. Ne akarjon tudatosan lenni, akkor, ott ne. Csak egyszerűen legyen és érezni fogja a kard útját. Tudni, érezni fogja, hogy merre, mikor kell vágni. Mikor kell megállni és várni.
Így vannak a cigányok is. Nem gondolkodnak. Csak zenélnek. Vannak a jelenben.
Minden esetre, már képes vagyok olyan ügyes fülelővé válni, mint ahogy ők játszanak.
Bizonyos értelemben én vagyok olyan, mint ők. Csak ezt tőlük tanultam meg. Igaz létezett bennem ,de tőlük kapom vissza.
Soha nem játszottam hangszeren. Hiányzik is. De amikor előadásra megyek, meghallgatok egy koncertet, akkor én játszom.
Nekem a zenében a gitár a legkedvesebb. Nekem ő által fejeződik ki a leginkább a hangulat, az érzés.
Soha nem jártam táncos darabokra, operára és balettre.
Mégis a tánc ezeken kívül is megtalált, megfogott, eljutott hozzám.
Sok hatás között persze az is számított, hogy gyönyörű hölgyek tették ezt velem. Ők mutatták meg milyen is belefeledkezni egy mozdulatba. Benne lenni, és tovább menni. Akár egy szamuráj. Aki kilő egy nyilat, aki felemeli kardját.
Soha nem énekeltem. A fürdőszobát kivéve. Amikor fiatal voltam, kimondottan tartottam az énekléstől. De papám mindig is dalolt, dúdolt, fütyörészett magában. Mindig is megvolt a belső zenéje.
Egy haverom mondta, hogy aki dúdol, fütyörészik magában, az a pszichológusok szerint feszültség van.
Szerintem abban zene van. Talán oly sok zene, hogy ki kell jönnie belülről. Mert már nem bír bent maradni. Olyan sok.
 
Ma már zenélek. Ma már énekelek, és már táncolok is mindennap. A magmam módján, magamnak, neked. Halld meg, lásd meg, és tapasztald meg. Azért teszem, mert jön belőlem.
Mert én vagyok az. Keresd, és tapasztald meg másban, másokban is. Csak keresned kell.
 


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.