Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szeretem Őt!

2008.04.24
Nincs mit tennem.
Tehetetlen vagyok.
Szeretem Őt.
Nem tudom elengedni, és mérges vagyok rá. Haragszom.
Haragszom azért, mert nem úgy szeret, ahogy én szeretném, hogy szeressen. Pedig nekem szükségem van rá. Akarom őt. Hisz ő az én részem. Hozzám tartozik.
 
Mit gondolsz?
Kiről beszélek?
 
Éreztél már ehhez hasonlót?
Volt már ilyen érzésed?
 
Nekem már többször is.
 
Tudod mi a probléma?
Nem az, hogy így érzek!
Az, hogy ezt az érzést nem tudom elengedni.
Ok, ha Anyámról van szó, nem olyan ecCerű’, tiszta.
Ha fiatal vagyok, pl. 10 éves, akkor hogyan rakom össze, hogy engem nem szeretnek?
Nem szeretnek úgy, ahogy én szeretném?
Ha 50 vagyok, akkor elfogadom, hogy van ilyen, és a Világ erről is szól.
(Persze azt is tudnod kell, hogy nem is pontosan rólad van szó. Nem téged nem szeretnek, hanem az a valaki nem szereti azt, ami benne vagy te…ha érted mire gondolok itt a sorok között.)
A problémám az, hogy azonosulok a vágyaimmal, a testemmel.
Pedig a test és a vágy nem azonosak velem.
Nem, velem nem!
Akár mit mondasz. Lehet, hogy rád igaz, de rám nem igaz.
Ezért beszélek én csak magamról. Mert tudom, érzem, hogy ki vagyok.
 
És azt is érzem, hogy szeretem Őt.
Hogy kit?
Hát Őt!
 
Őt, benned, másban.
Mert az az Ő, az én is vagyok benned.
Amikor hiszek, amikor kétkedem, amikor sírok, amikor táncolok…az én vagyok benned.
És te itt vagy bennem.
És szeretem azt az őt, itt bennem, belőled.
 
Mert Anyám vagy, mert hús vagy, mert fájdalom vagy, mert megtapasztalás vagy.
Mert semmi vagy, mert nem vagy, és mégis itt vagy bennem, mert hiány vagy.
(Ha ezt kielemzi egy pszichomókus, biztos végem lesz…viszenk és új zubbonyom lesz, de legyen, legalább lesz, aki tudja, hogy miért hasonló a színe az új ruhánknak)
 
Amikor fiatal voltam, akkor sokat voltam kórházban.
Beteg voltam?
Bizonyos értelemben.
Képzeld el, ma már nem gondolom, hogy akkor beteg voltam, de akkor kivizsgálásról kivizsgálásra vittek. Mert szerintük beteg voltam.
Fájt a hasam. Sokat fájt. Görcsölt, sajgott. Úgy fájt, hogy összetekeredtem kisponttá.
 
Ma már tudom, hogy akkor gyermek voltam, és azonosultam a testem és a lehetőségeim nyújtotta helyzettel. Pedig, ha felnőt lettem volna akkor, már nem lettem volna beteg. Akkor leléptem volna tőled. Nem azért, mert Anyámtól, Apámtól csak lelépni lehet.
Azért léptem volna le, mert te csak úgy tudod működtetni a dolgokat, hogy attól az én hasam fáj.
Az én energiáim akkor, ott betörtek, mint egy vadló a cowboy alatt. Úgy voltak azzal a helyzettel az enegiák bennem, hogy bár szeretnek, és bár nem úgy szeretnek, ahogy én szeretném, mégis…talán ilyen ez az élet. Talán csak ennyi szeretet jár mindenkinek. Talán engem nem is lehet igazán szeretni.
Pedig Anyámnál nem szeret talán senki jobban. Még az ismerőseim is tudják, ők is érzik.
Még most is határtalan szeretet lakik benne. Mindennél erősebb.
És tessék, mégis többre volt szükségem.
No és?
Attól még megmaradok neki, gyermekének. Megmarad nekem Anyának. Megmarad a szeretetünk, egymásnak.
Neked is megmarad a szerelem, ha valóban szeretsz.
Neked is megmarad a megértés, ha valóban értesz.
Neked is megmarad az utálat, ha valóban utálsz.
Mit szeretnél jobban?
Bár tudom, hogy egyikért kevesebbet és ritkábban kell tenni, mint a másikért.
Mégis…
…az lesz benned, körülötted, amit önmagadnak akarsz.
 

Ahogy mondják, hogy 40 felett mindenki önmaga felel az arcáért, a vonásaiért.

2008-10-22 Rea: A szeretet életstílus...mint a Boldogság! Ok, csak szeretek... :)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

nekem is

(:-), 2009.05.08 21:50)

megmarad a szerelem... De úúúúúúúgy szeretném megosztani!! Valóban értesz? :))

.....

(Rea, 2008.10.22 13:22)

A szeretet nem szokás, elkötelezettség vagy hála. A szeretet nem az, amit a romantikus dalok mondanak róla. A szeretet van. Nincs definíciója. Szeress, és ne kérdezz sokat. Csak szeress........