Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szexualitásról

2008.04.17
Szeretem a szexet, a szeretkezést művészetnek tartom, és mérhetetlenül sokat kaptam általa.
Természetesen nem csak arra alkalmas, hogy kapjak, hanem arra is, hogy adjak. Leginkább az az igaz itt, hogy csak akkor kapok valóban, a szex által, ha adok.
 
Szerintem a szexualitásnak 3 formája is létezik a Világunkban…az enyémben biztos.
Ezek a dugás, a szex és szeretkezés.
 
Ahhoz, hogy mind három részét megtapasztaljam, megéljem, ahhoz végig kellett mennem egy folyamaton. Meg kellet érnem rá, mind háromra.
A szexualitás érzelem és „kőkemény” érintés. A fizikai valóság és az érzelmek találkozásának pillanata. A csúcsa pedig az orgazmus közös egysége.
 
Milyen ez a három fázis?
 
Dugás                          elsősorban huszon éves koromban volt, full kémia. Ekkor igazából sem tudatosságról, sem érzelmekről nem szólnék. Pusztán a kíváncsiság szülte a szexualitás ezen formáját. Persze előfordul ma is, ekkor az alap kimondottan a kontaktus és valami állati érzés.
 
Szex                            ezt az érzésekkel teli, de tudatos kapcsolódásnak nevezném. Amikor nyitott szemmel csókoltam. (Szörnyű mi? Nem, nem az.)
Amikor tudatosan akartam szerelmes lenni. Amikor az agyammal érzékeltem a szerelmet, a kémiát. Ez is egy csodás állapot, de a teljességhez nem vezethet. Egy átmeneti állapotként éltem én meg. Amikor tudatosítottam mindent, akkor elkövettem azt a hibát, hogy ezt is bevontam ebbe a körbe. Igazából itt jöttem rá, hogy tudatosan szeretnék létezni, de mégis…
…ott van az is, hogy ha nem élek meg valamit, akkor nem tudom tudatosítani. Itt gondolkodtam el a szerelem és a szeretet közötti különbségen.
Ez a fázis egy kapcsolatban csak a szeretkezés után következik, következhet el. Ha ez a második fázis, akkor eleve nincs hosszú távú lehetőség, mert kihagytam egy lépcsőt. A legszerencsésebb, és legtávolabb mutató lehetőségem akkor van, ha a kapcsolaton belül a három elemből kettő valósul meg. A megvalósulásból pedig a szeretkezés az első.
 
Szeretkezés                  ez a megélés, átélés csodája. Amikor megélem a pillanatot. Amikor a bensőm mélységét és magasságát egyszerre megkapom. Persze azért nem a megvilágosodás maga. Mert eljutok a pillanat öröméhez, a megéléshez és a csúcshoz…de mégis…innen vissza kell zuhannom. Ha feljutottam, le is kell jönnöm. Ha benne voltam, ki is fogok jönni belőle. Minden esetre nem tartható sokáig, de annál teljesebb pillanat.
 
Bár még nem éltem meg, de szerintem lehet egy életen keresztül szeretkezni, ha elérek egy bizonyos határt, magamban, de igazolódni csak halálom után fog…számomra.
 
Hogy ezen fázisok kinek, mikor jönnek el, azt nem tudom. Szerintem azt mindenki meg tudja mondani, önmagától. Nekem ebben a sorrendben érkeztek.
 
Ja! Ehhez nem kell külön minden fázishoz másik partner!
 
 
 
VICC:
Akik erkölcsöt csinálnak a szexbõl - meg is érdemlik.

Szerelmespár megy fel a fiú lakására. A fiú már nyitná az ajtót, amikor a lány megszólal:
- Tudod, én mindig figyelem, ki hogyan nyitja ki az ajtót. Vannak, akik gyorsan megforgatják a kulcsot, aztán hirtelen kinyitják az ajtót. Õk a szexben is ilyenek, az erõszakosságot pedig nem szeretem.
A fiú nagyot néz, de a lány folytatja:
- Aztán vannak, akik órákig keresik a kulcslyukat. Õk a tapasztalatlanok, õket sem bírom. Te hogyan szoktad kinyitni az ajtót?
A fiú büszkén:
- Elõször is megnyálazom a kulcslyukat...
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

.......

(Rea, 2008.10.28 16:53)

Emelem kalapom,ha lenne.... Ha... lenne.... meg nem emelhetném,mert most.... nem emelhetek,nem ejtőernyőzhetek,nem hajózhatok,nem ülhetek repülőre,nem sportolhatok...:) Viszont,semmi más nem tiltott....:)))