Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A hipnózisról

2008.04.17
Sokan hiszik azt, hogy a meditáció olyan, mint a hipnózis. Olyan, hogy kiszolgáltatott, ugyanakkor feltáró helyzetbe kerülök. A hipnózis nem jelent meditációt. A hipnózis lényege, hogy feltár bennem valamit, de ehhez szükség van egy vezetőre, egy terapeutára, egy szakértőre. Illetve szükség van rám, de csak, mint közreműködőnek.
Valójában én a mindent elsöprő, állandó hipnózisról szeretnék beszélni.
 
A mindennapos hipnózisról, mely ma mindent körbe vesz.
Ez a mások által rám kényszeríttet valóság hipnózisa.
 
Ez a hipnózis érkezik a tévéből, a reklámokból, a pénz irányából, a főnökömtől, a rendszerből egészében. Ez a hipnózis engem akar, értem létezik. Ha megszűnök, megszűnik létezni ő is, nem előbb. Mindent körbe vesz. Engem, téged, minket. Ez egyfajta Mátrix. Benne élek és a levében úszva próbálom megtapasztalni önmagam. Egy álomvilágból próbálok kifelé tekinteni. Olyan, mintha a kádban feküdnék a víz alatt. Nézném, ahogy elmész a kád előtt, és valamit megéreznék abból, hogy odakinn valami létezik, ami több és valóságosabb ennél a valóságomnál.
 
Észre kell vennem, hogy hipnotizálva vagyok! Most ébredek, de még nem ébredtem fel egészen. Valamit érzek, de még csak magammal sem vagyok tisztában. Miért? Mert azt hiszem, hogy a világ kedves és támogat. Pedig az én világom ilyen!! Bennem ez van.
Akkor, ami kinn van, az nem én vagyok, és nem az én valóságom. Legalább is nem fogadom el.
 
A hipnózisom egy pillanatig édes volt és úgy éreztem, hogy én hoztam létre. De ahogy ránéztem. Úgy igazán megvizsgáltam jöttem rá, hogy ezt nem én hoztam létre, nem én akarom. Ezt nem, így nem! Talán nem is tudok hipnózis nélkül létezni. Nem tudom, majd megtapasztalom, de az tuti, hogy ez nem frankó így. Ezen változtatni akarok! Ma már azt tudom, hogy mit nem szeretnék, azzal is kezdek tisztában lenni, hogy mit szeretnék…és az, hogy ezt hogyan szeretném, az még csak ezután jön.
 
Nem furcsa? Pont a hipnózisom ébresztett fel. Poén!!J Ő nem akarta és pont ez hozott ki abból a tompa állapotból.
 
Az a hipnózis, mely ma létezik, a végéhez közeledik. Azért, mert már mindent és mindenkit körbevesz. Mert már mindent elért. Már nincs tovább számára. Nem tud tovább terjeszkedni. Ez a növekedésének a vége. Így ez a jelenlegi világban a véget jelenti. A növekedése és a létezése végét.
A hipnózis lehet jó is, lehet egy segítség, egy megoldási lehetőség. De ez, ez nem az. Ez börtön. Ez a vég. Ez manipuláció. Nem én kértem, ezt adták. Belém hipnotizálták.
(Persze ez nem old fel az ébredés alól senkit, engem sem!)
Imádok aludni, álmodni is, de akkor, amikor én választom, amikor én akarom. Akkor és nem tovább.
 
Ma sokkal inkább ébredni vágyom. Ha lefektetsz, felkelek és kipattannak a szemeim, figyelek és hangosan sírok, mint egy gyerek az ágyán, hogy sokan meghallják. SEGÍTSETEK! Azért sírok, mert nem jó nekem. Ha nem jó nekem, akkor neked sem lehet jó, hisz hozzám tartozol.
 


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.