Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A halálról

2008.04.17
A halál a kezdet.
A vég az, ha nem élek.
A vég az, ha nem szeretek, ha nem sírok, ha nem fáj és nem vagyok boldog.
A halál megváltás, igen.
Csak azt érezd, hogy a megváltás azért jön, mert nincs már más választás, vagy azért mert én kértem.
A halál nem azért jön el, mert itt a vége. Mert itt nem maradhatsz tovább.
Azért jön, mert máshol van rád szükség. Máshol és másképp.
 
Ma három dimenzióban élsz, de lehet kettőben is. (Bár lassan már négyben, ahogy Einstein mondta)
Ha meghalsz már sokkal több dimenzióban.
A halál lehetőség.
A megújulás lehetősége.
A teljes megújulásé.
 
Amikor a halál lehetőségéről beszélek, akkor a test haláláról nem beszélhetek.
A test halála fájdalmas.
A lélek halála „csak” egy megújulás.
Ha megélem a lélek halálát, szeretnék tudatos lenni akkor is, amikor eljön az én időm.
Van rá lehetőségem, hogy kifejlesszem magamban a képességet arra, hogy tudatos legyek.
Egy egész életem van rá.
Csak össze kell szednem minden bátorságomat és tudatossá válnom, annak maradnom.
A tudatosságom bátorságot, kitartást, bizonyosságot és nyitottságot igényel.
Maximális bátorságot, kitartást, bizonyosságot és nyitottságot.
Ha nyitott, kitartó, bizalommal teli és tudatos vagyok, akkor átsuhanok. Egyik dimenzióból a másikba. Szinte észre sem veszem. Csak jön, és megyek. Ennyi az egész. Mint ahogy a gondolatok jönnek. Egyik a másik után. Olyan egyszerűen, tisztán és egyik pillanatról a másikra.
 
A halál csak akkor félelmetes, ha nem tudom ki is vagyok valójában. Akkor, ha nem éltem. Akkor, ha a jövőbe nézek. Ha nem a pillanatot élem, amikor előre tekintek.
 
A halál átjáró.
Ehhez az átjáróhoz el kell jutnom.
Fokozatosan kell eljutnom ide.
Csak meg kell engednem, hogy eljöjjön.
Se nem sietnem nem kell, se nem kell várnom. Eljön magától. Engednem fontos csak!
 
A halál elengedés, megnyugvás, átalakulás. A halál az eljutás maga. Eljutok önmagamhoz, másokhoz, mindenkihez. Egy pillanat alatt.
Megszűnik a pillanat és megszűnik minden más is.
 
Hogy honnan tudom?
Nem tudom!
Érzem!
Bizonyosan érzem!
 
VICC: (?)
Két kis magzat beszélget egy anya hasában:
-         Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül  táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.
 
VERS:
„…Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek…”
József Attila – Eszmélet
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

:((

(Rea, 2008.10.23 09:00)

....NE VEDD EL TŐLEM.... HAMVAS HÓFEHÉR RÓZSASZÁLAM....:(((((((((((((((